Tönkrement

Van egy hatalmas nagy csapda, amibe belefutott egy cég és tönkrement.

Kezdjük az elején egy kis hamis információval.

Az tanítják, hogy egy cég elindul, majd fellendül és végül bezár. Ez így elsőre teljesen hihető, mert számtalanszor láttunk már ilyet: beindul, fejlődik, és egyszer csak püff neki, vége.

Most sokan gondolják azt, hogy ez az élet, már megtette  a dolgát, meg ilyenek. De mi van azokkal a cégekkel, akinél nincs ott a „püff neki, vége”?!

Mi történik ott, ahol folyamatos virágzás van?

Jókor volt jó helyen? Még az is lehet, de csak tud valamit, ha még mindig halad előre…

Nem ért egyet azzal a csapdával, hogy egy cégnek életében a fellendülés után kötelező elindulnia a bezárás felé. Hiszen megtanulta, mit kell tenni akkor, amikor a statisztikák lefelé mennek. Ilyenkor nem azon törik a fejüket, hogy kit kéne elküldeni, hanem azon, hogy hogyan kéne több ügyfelet megkeresni, promózni, stb.

Sok eszköz létezik a növekedésre, de van egy közös nevezője minden olyan cégnek, amelyek töretlenül haladnak előre. Érdekel, mi az?

A vezetőnek van egy konkrét jövőképe arról, hogy mi lesz 1- 2, vagy akár még több év múlva is. Ez nem egy átlagos cél vagy valami ilyesmi.

Ez egy gigantikus gondolat a jövőről, de most figyelj, Anna! Úgy van megírva és képekkel demonstrálva, hogy az már kész van, amiben nincs kétség, hogy meglesz! A vezetőt nem lehet tönkre tenni, ha van egy olyan hibátlan jövőképe, ami felé tud haladni. Ez olyan hajtóerő, amivel mindenen át tud menni!

Célokat akkor tudunk kitűzni, ha van egy tökéletes képünk a jövőről. Tehát az első lépés, hogy legyen egyeszményi, jövőben elhelyezett képünk és ekkor tudni fogjuk, hová akarunk eljutni. Ha nincs egy makulátlan jövőképünk, akkor felüti a fejét a stressz és a zűrzavar: nem lesznek eredmények, mert nincs cél, ami felé tartunk.

Mondok egy példát, hogy mi mindenre tudod ezt még használni! Egy munkatárs nem termelt, mert a könnyen felkapta a vizet és idegeskedett, néha már a semmin is. Érdeklődtem, hogy mi az, amit el akar érni a jövőben. Először nem jött egy konkrét válasz sem, csak hebegés-habogás. Rehabilitáltuk ezt azzal, hogy megkértem, hogy keressünk olyat, ami a jövőben optimális lenne számára. Meglett, hogy miként képzeli el az ideális munkahelyet. Kerekedett a szeme és nagyon fel volt dobva! Meg is lett a célja: jó csapatszellemben, munkatársakkal együtt dolgozni, ahol minden pillanat örömmel tölti el.

Meglett az, ahová el akart jutni. De itt jött a trükk!

A jelenben ez még messze állt a valóságtól, de legalább tett érte. Jött egy helyzet és elkezdett stresszelni, és eszébe jutott a varázsmondat, amit megtanítottam neki:

– Hozzá vezet ez a célomhoz?

Az mondta, hogy teljesen megszüntette a szétszóródott figyelmét is, mert csak azt csinálja meg, ami a cége vagy a saját céljához vezet.

Tehát, legyen egy eszményi, tökéletes, makulátlan, nagyszerű, példaértékű jövőképed. Csináld azt, ami hozzá vezet.

Nem lehet egy embert csapbába ejteni, ha ez meg van neki és azon dolgozik, hogy ezt elérje – mert így figyelmen kívül hagyja azokat, ami nem segíti a célja elérésében.

Igen van egy hatalmas nagy csapda, amibe belefutnak a cégek és tönkremennek: nincsenek eszközei a vezetéshez és nem tudnak embereket kezelni.

Köszönöm megtisztelő figyelmed, nézd meg, hogyan tudnád alkalmazni!

 “Nagyobb profit, több szabadidő!”

 

Dienes Attila

Legörültebb Konzultáns, Író

DMA cégteszt

Siker Program

 

 

 

 

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

CONTACT US

We're not around right now. But you can send us an email and we'll get back to you, asap.

Sending

©DMA - Dienes Management Academy - ITSC WebÜgynökség

SIKERSZTORI